A Tinder és az U X-Faktor

A Tinder mobil app az elmúlt hónapokban meghódította a világot, fiatalok milliói szortírozzák megszállottan jobbra és balra az ismeretlen párkeresők fotóit. Balra húzom felejtős, jobbra húzom bejön. Pofon egyszerű minden, de valamitől mégis addiktív. Az elmúlt pár hétben én is elmerültem a tinderezésben – párom nagy örömére csak szakmai érdeklődéstől vezérelve. Próbáltam kitalálni, mitől nyújt jobb felhasználói élményt a piacon lévő számos társkereső alkalmazásnál – mi az az U X-Faktor, ami sikeressé teszi (ígérem több ilyen szóvicc nem lesz, olvass nyugodtan tovább). Míg Ádám kollégám a Flappy Bird sikerét próbálgatja épp boncolgatni, én képek százait szortíroztam át szorgos jobbra-balra dobálással, hogy megértsem a Tinder-hype okait.

Aki nem ismerné a Tinder működését, annak pár mondatban összefoglalom – ha már találkoztál vele, nyugodtan ugord át a bekezdést. Az alkalmazásba Facebook profilunkkal regisztrálhatunk, majd miután onnan kiválasztottunk  pár fotót, amelyekről úgy sejtjük a legjobb fényben tüntetnek fel minket, bele is vethetjük magunkat a párkeresésbe. Az app a legfeljebb 100 km-es körzetben élő felhasználókat mutatja (saját nemünkből, vagy az ellenkezőből, beállításnak megfelelően) sorban egymás után, mint egy kártyapaklit. Interaktív funkció alapvetően egy van: a képernyőn feltűnő fotókról eldönthetjük, hogy bejön-e az illető, fotóját egy húzással jobbra, vagy balra hajítva le a képernyőről. Megtudhatjuk a regisztráltak keresztnevét (akik a magyar névhasználat szerinti sorrendben adták meg nevüket a Facebookon, azoknak pechükre itt a vezetékneve tűnik fel), korát, valamint egy pár soros bemutatkozót is olvashatunk tőlük.

Hogy némi képünk legyen arról, vajon sikerülni fog-e bármiről beszélgetni, azt is elárulja a Tinder: Facebookos érdeklődési köreink alapján megmutatja, van-e közös pont a kiszemeltünkkel. Az online nyomozás rajongóinak is jutott egy funkció: láthatjuk közös ismerőseinket a delikvenssel. De a trükk csak ez után következik: ha úgy döntöttünk, hogy nekünk bejön valaki, és tőlünk függetlenül ő is ugyanezt jelezte velünk kapcsolatban, akkor a Tinder lelkesen jelenti, hogy ez bizony egy „match” – csak ezután jelenik meg a lehetőség a kommunikációra egymással.

Egyszerű a képlet, de valamitől nagyon szórakoztató. Pár nap után kezdett világos lenni, hogy a Tinder készítői – tudatosan vagy csak remek beleérző képességgel – fontos mobilos UX alapvetéseket teljesítettek tökéletesen, valamint az online világban szocializálódott generáció igényeit fedték le különlegesen jó érzékkel.

Azonnali élmény, nem létező tanulási görbe

A Tinder appot telepítve gyakorlatilag csak Facebook hozzáférést kell beállítanunk és kezdődhet a vadászat. Ha van rá igényünk, választhatunk pár képet; ha nem, választ egyet az alkalmazás és már lehet is szortírozni a lányokat/srácokat. Szívecske felé dobod, ha bejön, X felé, ha inkább kihagynád az illetőt – pár másodperc alatt világossá válik a működés. Azért egy-két tömör mondat pár jól érthető ábrával megtámogatva biztosítja, hogy nehogy valakinek még ez se sikerüljön. Onnan, hogy rákattintasz a Store-ban a Tinder telepítésére, túlzás nélkül egy perc múlva már egy elkészített profillal a hátad mögött válogatsz. Így kell ma egy jól kitalált mobilos appnak/szolgáltatásnak kinéznie: mindenki utál adatokat bevinni, pláne egy kis képernyőn – spóroljuk meg nekik a munkát, ha lehet.

Minek adatokat megadni, mikor minden fent van Facebookon?

A Facebook az elmúlt években életünket átszövő platformmá nőtte ki magát. Bár folyton jönnek az újabb és újabb cikkek, hogy a fiatalok körében egyre kevésbé menő, valójában már olyan „infrastruktúrává” vált, amelyre rengeteg egyéb alkalmazás csatlakozik, így egyre nehezebb megszabadulni tőle. Az online világ úttörői mellett a legkülönfélébb szolgáltatók (telekommunikációs cégektől elkezdve egészen a bankokig) építik be a Facebookos bejelentkezést online ügyfélszolgálataik felületére – ha ma letörölném a Facebook fiókomat, hirtelen nem tudnék belépni vagy 10 különféle oldalra, appba. A Tinder eggyel tovább lép ennél: miért kéne a felhasználónak adatokat bevinnie, ha már egyszer megtette Facebookon? Természetesen ezt nem a Tinder készítői találták fel, számos példát láthatunk erre, de ők különösen okosan alkalmazták.

Tudd hol a határ: a magánszféra védelme

A Facebook integráció veszélyes fegyver is lehet, mivel a közösségi oldalon felépített hálózatunkban jellemzően életünk mindenféle területéről megtalálhatóak ismerősök, és legtöbbjükkel nem akarjuk megosztani párkeresési tevékenységünk részleteit (legalábbis legtöbbünk nem). A Tinder készítői egyből számoltak ezzel a félelmünkkel: az app azzal kezdi működését, hogy égre-földre esküdözik, kapcsolata a Facebook profilunkkal szigorúan egyirányú lesz. Adatok csak kifelé jönnek belőle, befelé biztosan nem. Ha ez az üzenet nem lenne ott, talán az egész Tinder-hype elmaradt volna – az emberek nem szeretik, ha úgy érzik, nincs teljes kontrolljuk az események és adataik felett.

Valóságérzet

A párkereső oldalak, appok egyik tipikus problémája, hogy folyton attól kell tartanunk, hogy a valószínűtlenül szexi felhasználók mögött valójában egy 150 kilós, pattanásos troll rejtőzik, aki kuncogástól fulladozva válaszol üzeneteinkre. Az internet anonim jellegéből fakadóan erre természetesen nincs (még) tökéletes megoldás, ám a Facebook napjainkra annyira személyiségünk kiterjesztett online részévé vált, hogy a tudat, mely szerint az adatokat onnan szerzi a Tinder, valamiféle valóságérzetet ad az embernek. Nem mintha olyan lehetetlen feladat lenne egy hamis Facebook profilt felépíteni kb. negyedóra munkával egy kevéssé ismert venezuelai fehérnemű modell képeivel telepakolva, de itt nem a rendszer átverhetőségéről beszélünk. Ami a Tinder szempontjából lényeges, az a felhasználók fejében kialakuló kép: megszoktuk, hogy a Facebookon túlnyomórészt valós ismerőseink vannak, így az onnan származó adatok is hitelt érdemlőnek tűnnek. Az is érdekes változás, hogy míg öt éve elég elképzelhetetlennek tűnt, hogy kanapéjukon pihengető modellek vagy egy cheerleader csapat tagjai kelet-európai nyaralásukon egy mobil appal szórakozzanak, 2014-ben ez simán elfogadható élethelyzet. Az online világ már nem csak geekek játszótere, hatalmas lehetőségek lehetnek az ehhez hasonló párkereső megoldásokban.

Döntés másodpercek alatt

A Tinder sikerének egyik titka szerintem az, hogy fantasztikusan jól ráérzett a célközönség igényeire, szokásaira. Ma az online világban pillanatok alatt hozunk döntéseket, sokszor felületes információk alapján. Az internet végtelennek tűnik: úgysem lehet végigolvasni, végignézni mindent, így nyugodtan dobáljuk félre az elsőre érdektelennek tűnő oldalakat, cikkeket, képeket, abban a biztos tudatban, hogy mindjárt jön helyettük jobb. Ahogy ma az online-marketingesek és újságírók is igazodnak ezekhez a trendekhez – egyből megkapó címekkel, jól rendszerezett, első ránézésre áttekinthető információkkal, – úgy a Tinder is tökéletesen beleillik ebbe a trendbe: nem közöl túl sok infót senkiről, pár pillanat alatt megítélhetjük, van-e “potenciál” valakiben. A Tinder nem álszenteskedik: elsőre a másik külseje kelti fel az érdeklődésünket. Ha pedig a kép ígéretes, rászánhatunk 10 másodpercet, hogy rálessünk, van-e közös érdeklődésünk, esetleg amolyan szűrőként megnézhetjük, nem írt-e az illető sok cuki kis emotikont bemutatkozó szöveg helyett. 10 másodperc megítélni, érdekes lehet-e számunkra valaki vagy valami – tökéletesen illik a tipikus online viselkedésbe. Ezután már csak egy gyors suhintás jobbra vagy balra a képernyőn, és verdiktet is hirdettünk.

Az a bár megy jól, ahol sok a csaj

Régi vendéglátós bölcsesség, hogy a férfiak oda mennek szórakozni – és költeni, – ahol sok a nő. Ezért vannak a belépő árában különbségek, hölgyeknek szóló italakciók és egyéb fogások, amelyek a szebbik nem képviselőit akarják becsábítani. A Tinder mást kínál a nőknek: nyugalmat és döntési szabadságot. Hagyományosan a férfiak kezdeményeznek ismerkedéskor: az ő „dolguk” odalépni a nőhöz, megszólítani, udvarolni. Míg élőben a legtöbb férfira némi visszatartó erőt gyakorol a visszautasítástól való félelem, addig az interneten ez a veszély sokkal enyhébbnek tűnik. Egy megválaszolatlan levél, viszonzatlan virtuális kacsintás még elfogadható kockázatnak tűnik. Egy attraktívabb hölgyet jellemzően hódolói levelek ezrei öntik el egy társkereső oldalon vagy alkalmazásban, a legkülönfélébb tartalommal és ajánlatokkal tele. A Tindernél ez a veszély nem áll fent: csak azoknak nyílik lehetőség a kommunikációra, akik kölcsönösen vonzónak találják egymást.  Ennek az eredménye, hogy a nemek aránya sokkal kiegyensúlyozottabb, mint más társkereső megoldások esetében. Itt Barbie-nak csak Ken írhat -– feltéve, hogy a szépséget nem pont a szörnyeteg vonzza…

A felhasználói élmény sok kis mozaikja

A fenti tényezők együttesen hozzák létre azt a felhasználói élményt, ami a Tinder sikerében szerepet játszik (persze a Flappy Bird váratlan sikerét szemlélve felmerül, hogy puszta szerencse is repíthette a letöltési listák élére). Hogy a felhasználók szemszögéből a Tinder társkereső platform, vagy valós emberek adataival játszott mobil játék, azt nehéz megítélni, de hogy nagyon addiktív, az tuti.

UX szemszögből az izgalmas tanulság, hogy mennyivel több a felhasználói élmény, mint a megfelelő kezelőfelület és információ-architektúra felépítése: a célcsoport rejtett igényeire való finom ráérzés, és annak ötletes beépítése legalább ennyire ide tartozik. Mindenesetre most letörlöm a Tindert, mivel a cikk megírása után nehéz lesz kutatásnak álcáznom a képek vad szortírozását…

És a végére egy kis felnőtt mese a Tinder-ről – hogy elrettentő, vagy meghozza a kedvet a kipróbálásához, azt ítéld meg te magad …

Oszd meg bátran: Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on LinkedInEmail this to someone

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.