One Plus One teszt: venni vagy nem venni?

Itt hever előttem a One Plus One, amely pár hónapig a világ egyik legnehezebben beszerezhető okostelefonja volt, viszont ár-érték arányban is éllovas. Mivel úgy tűnik, lassan szélesebb körben is elérhetővé teszi a gyártó, úgy gondoltam sokaknak hasznos lehet, ha megírom, saját tapasztalataim alapján érdemes-e megvásárolni. Lássuk, miért!

Ahogy említettem, a telefon az asztalon van. Nem véletlenül: akkora, hogy ülés közben nyomja a zsebemet. 5,5 colos kijelzőjével méltóságteljesen terpeszkedik az asztalomat jelentő deszkákon. A One Plus One sok szempontból úttörő: egy kínai start-up terméke (nem tajvanié, ezek a srácok a nagy Kínában ülnek), amelynek olyan ügyes marketinget csináltak, hogy az a nyugati fogyasztóban is felkelti a birtoklási vágyat. A telefon ráadásul nem gyári Androiddal érkezik, hanem a CYANOGEN  elnevezésű “megbuherált” verzióval, ami ezernyi testreszabási lehetőségével régóta a tekik nagy kedvence. Emellett ár-érték arányban is a csúcstartók közé tartozik: 300 dolláros alapára már-már túl jól hangzik, hogy igaz legyen, figyelembe véve a belepakolt alkatrészek minőségét.

Okos marketing kis pénzből

A telefon marketingjét egy egyszerű gazdaságpszichológiai tételre építették: amiből hiány van, azt értékesebbnek érezzük. A One Plus One-t eredetileg ugyanis nem lehet csak úgy megvenni, meghívás kell hozzá. Kicsi a valószínűsége, hogy ezt a start-up alacsony gyártási kapacitása indokolta volna; nem reklámozzák ugyan, de a cég tulajdonosi köre minden jel szerint megegyezik az OPPO Electronics-éval, amely igazi gyártó-óriás, és a kínai okostelefon piac 15%-át birtokolja. A cég pár tényleg látványos termékbemutató videó elkészítésén kívül nem sokat költött marketingre: azzal, hogy nehezen lehetett megszerezni, a One Plus One rövidtávon igazi nerd vágyálommá változott. Persze ehhez nem ártott a brutális teljesítmény és a nagyon kedvező árcédula sem.

A One Plus One megvétele ritka impulzusvásárlás volt a részemről. Szokásos hétfői hírlevelünk összeállítása közben megláttam, hogy délután pár óráig kivételesen bárki emberfia előrendelheti a gyártó oldalán és nagy lelkesedésemben rányomtam a vásárlásra. Sőt, annyira belelkesedtem, hogy páromat is meggyőztem, neki is kell egy – ha már kockáztatunk, akkor legyen dupla vagy semmi! Aztán rányomtam még vagy hússzor, mert a cég szerverei összeomlottak a vásárlók tömegei alatt. További kényelmetlenség, hogy Magyarországra jelenleg nem szállítanak ki, így a rendeléshez kénytelen előkotorni az ember a nyugat-európai ismerősök elérhetőségeit – Ausztriába már gond nélkül kihozzák, én is oda kértem. A végére engem is meglepett, hogy mégis sikerült a mutatvány, sőt egészen addig szkeptikus voltam a megérkezésével kapcsolatban, amíg pár hete levelet nem kaptam, hogy átadták a DHL-nek.

Karton ceremónia

A telefon nagy gyártókat megszégyenítő csomagolásban érkezett – amit marketingkommunikáción megspóroltak, azt úgy tűnik részben művészien minimalista kartondobozokba fektették. A minden kommunikációs anyagon végigvonuló fehér-piros színpár a dobozokról is markánsan visszaköszön, az apró részletek (ld. fotók) pedig egész elképesztőek – régen volt ilyen élmény kibontogatni egy elektronikai eszközt. Itt már kezdett eloszlani bennem minden gyanakvás a “kínai” termékkel kapcsolatban, látszik, hogy itt valaki komolyan vette az ügyfélélmény fogalmát. A telefont kibontani igazi kis ceremónia: jól elhelyezett zsinórok tépik fel a hófehér papírt, dobozról-dobozra haladunk a belső szentély felé, ahol maga az eszköz lakik.

A kartonokból kiszabadított One Plus One csinos jószág, jól összerakva: a fekete 64 gigás verzió hátulját a sarokdörzsölők anyagához hasonló homokkő bevonat borítja, ami ad egy kis izgalmat az alapvetően indusztriális design-nak. Nem versenyezhet a HTC One csodálatos unibody formavilágával vagy egy iPhone 5 fémes letisztultságával, de mind anyagminőségben, mind kinézetben versenyre kelhet egy Nexus eszközzel, egy Samsung szappantartót pedig simán maga mögé utasít. A kiegészítők is tetszetősek: a vörös, lapos USB kábel, és a kellemesen kicsire sikeredett töltő is gondos tervezés eredményének látszanak – a gyártó “Never settle” szlogenje minden részletre kiterjedni látszik.

csomagok_one_plus

Szép csomagolások sok finom részlettel. Még a SIM-tálca kinyitó pálcika is külön szilikontokot kapott! Azért nem kellett ennyi karton a telefon beborításához, a képen a tok és a fülhallgató doboza is rajta van.

A zsebem már igen, de az Android még nem nőtt fel egészen a feladathoz…

A telefont kézbe véve először kicsit ijesztő a mérete: tapogattam már phableteket különféle gyártók standjain, de az, hogy mostantól az én zsebemet nyomja majd, kissé más tudat. Egy héthasználat után azonban azt kell mondjam, akinek eddig is nagyobbacska telefonja volt (márpedig a statisztikák szerint ma a legtöbbünk olyanokkal rohangál), annak nem olyan nagy a váltás. Én egy 4,7 colos Nexus 4-hez lettem hűtlen a One Plus One kedvéért – az is nyomta a farmerem zsebét, ez is nyomja.

A “phabletség” a hordozhatóságnak nem árt, de a kezelése bizony két kezet igényel. Ennek a fő oka, hogy alul megfogva a jószágot egyszerűen nem érem el a képernyő tetejét az ujjaimmal, így az ott tanyázó UI elemek megérintéséhez muszáj a másik kezemet is bevonnom a munkába. Jól érezhető, hogy a rajta futó Android 4.4 felületének kialakításakor erre egyáltalán nem fordítottak figyelmet még: némi átgondolással egy kézzel is kezelhetővé válhatna egy ekkora készülék. Sajnos a még nagyobb Nexus 6 kapcsán is erről számolnak be a kritikák, pedig az már az új Android 5-tel érkezett a boltokba. Egyelőre az app fejlesztők sem nagyon készítenek külön verziókat phabletre, de biztosra veszem, hogy fél-egy éven belül minden cégnél felébrednek a UI designerek és kiszolgálják ezt az egyre növekvő szegmenst. Addig marad a kétkezes tapicskolás. Hozzáteszem, hogy pár nap használat után ez teljesen automatikussá vált: az elején kényelmetlennek tűnt a telefon kezelése, de ahogy megszoktam már nem igen veszem észre, egyből két kézzel nyúlok hozzá. A telefon mérete leginkább akkor hátráltat, ha valami kényelmetlenebb helyzetben vagyok: biciklizés közben kezelném, főzni próbálok beszélgetés közben. Ilyenkor érezhető, hogy fél kézzel nehéz megszelídíteni egy ekkora mobilt, és a klasszikus “vállammal a fülemhez szorítom” mutatvány is veszélyesebbé válik.

A jó hardver, amit észre sem veszek

A telefon hardveres megvalósításáról (a rend kedvéért: Snapdragon 801, 4 mag 2.5 Ghz, 3 Gb RAM) nincs sok mondanivalóm és ez egy jó dolog: tökéletesen teszi a dolgát, minden zökkenőmentesen megy, semmire nem kell várni, a weboldalakat simán betölti, a zoomolás se jelent soha problémát. Játszani nem játszok a telefonomon, de most feltettem pár újabb 3D-s játékot, hogy lássam mit bír, és ezek is tökéletesen futottak. Specifikációit tekintve ez egy csúcsmobil, és használat közben is annak tűnik. Amiről érdemes beszélni az az akkumulátor: szerencsére ezzel se igen akad dolgom. Végre nem kell figyelnem rá, hiszen nagyon aktív használat mellett is simán kibír egy napot – mikor éjfél fele feldugom a töltőre jellemzően még 50% körül van az energiaszintje. Normál munkanapból kihúz kettőt is. Látszólag alig meríti a GPS használat, és mikor az asztalomon pihen gyakorlatilag egyáltalán nem használ energiát. Az egyetlen, ami képes hamar lezabálni a 3100 miliamperes aksit, ha a képernyő fényerejét napkitörés erősségűre állítom – erre azonban semmi szükség, gyakorlatilag a skála alsó vége felé is bőven elég világos már.

Képeket nézni csodás, készíteni se rossz

Ezzel át is eveztünk a képernyőhöz. Ha már egy 5,5 colos óriást hordok magamnál, akkor bizony elvárom, hogy a képernyője gyönyörű legyen. A One Plus One nem okozott csalódást: a full HD panel tűéles, a színek szépek, a betekintési szögek is tökéletesek. A képernyők lelkivilágához nem értek mélyebben így csak azt tudom mondani: a fekete elég fekete, a fehér elég fehér és egy árva pixelt nem láttam még. Öröm rajta képeket nézegetni, videókat nézni. A panel fényereje egészen elképesztő, maximumra húzva már-már fájdalmas ránézni – aki valamiért erre vágyik, nem fog csalódni.

Ha már képek: a telefon kamerája teljesen rendben van, a 13 megapixeles Sony modul gyorsan, mobil fotózáshoz bőven megfelelő minőségben készít képeket. Természetesen nem egy tükörreflexes, de a pár évvel ezelőtti belépő szintű digitális fényképezőgépeket szerintem már lenyomja. Gyenge fényviszonyok között is vállalható képeket készít, a dupla LED-es vaku pedig jó erős, hogy vaksötétben is tudjunk képeket készíteni a hirtelen fénytől hunyorgó barátainkról. Ami szerintem a legfontosabb egy okostelefon esetében, hogy a felület gyorsan betölt és gyorsan is exponál, így jól működik a tipikus “látok valami érdekeset, le akarom fotózni” szituációkban. A kamera full HD videókat is felvesz, és megvan az iPhoneokból ismerős 60 képkocka/másodperces lassított felvétel opció is.

Pár fotó, ami a One Plus One-nal készült (katt a nagyításhoz!)

BatchImage0008 BatchImage0007 BatchImage0006 BatchImage0005 BatchImage0003 BatchImage0002

 

A CYANOGEN: a tekiknek igazi álom, a többiek meg észre sem veszik

A telefon nyugati piacra szánt verzióján a CYANOGEN fut, ami az Android egy módosított verziója. A fejlesztőcsapat nemrégiben vált igazi céggé, korábban valamiféle közösségi modellben fejlesztették kitartóan az operációs rendszert: a One Plus-szal való együttműködésük az egyik első nagy akciójuk. A CYANOGEN két dologról híres: egyrészt elképesztő testre szabhatóságáról, másrészt arról, hogy sokkal jobban használja ki az eszközök erőforrásait, mint a módosítatlan Android. A One Plus One használata közben főleg a testreszabhatóság tűnik fel, hiszen ez a csúcshardver vélhetően az alap Androidot is zökkenőmentesen futtatná – bár a remek akkuteljesítményben lehet némi szerepe a CYANOGEN csapat ügyködésének. És hogy mit lehet átszabni igényeink szerint? Gyakorlatilag bármit az animációk sebességétől kezdve az ikonok méretéig, a képernyő engedélyezett forgásirányán át. Aki nem akar ilyenek állítgatni, az ezekről el is felejtkezhet: első indításkor a telefon megkérdezi, hogy az alap Android design elemeket kérjük, vagy a CYANOGEN sajátjait és utána minden megy tovább a teljesen jól használható alapbeállításokkal.

Android Holo téma vagy Cyanogen Hexo: egy gombnyomás a váltás, sőt mixelhetőek is az elemek. Egyik se tetszik? 2 dollárért vehetsz újakat a CYANOGEN shopban.

Android Holo téma vagy Cyanogen Hexo: egy gombnyomás a váltás, sőt mixelhetőek is az elemek. Egyik se tetszik? 2 dollárért vehetsz újakat a CYANOGEN shopban.

Én úgy sejtem, idővel mindenki fog csemegézni a lehetőségekből: míg én a kezelőfelület apróságait finomhangoltam igényeim szerint, páromnak az volt fontos, hogy beállítsa, hogy csak az egyik irányba forduljon el a képernyő, így ha akar, oldalra dőlve is potré módban olvashasson minden utólagos nyomkodás nélkül. Az Android amúgy is elég szabadon konfigurálható az iOS-hez képest, ezek az opciók pedig még jobban kiterjesztik ezt a szabadságot. Látszik, hogy a CYANOGEN csapatnak még sok fejlődni valója van UX területén, hiszen a beállításoknak általában se az elhelyezése nem túl intuitív, se a kommunikációjuk nem elégséges, de mivel ezeket jó eséllyel csak ritkán csavargatjuk, ez nem rontja a telefon mindennapi használhatóságát.

Mindent be lehet állítani, amit csak valaha akartál, és azt is, amit nem...

Mindent be lehet állítani, amit csak valaha akartál, és azt is, amit nem…

A CYANOGEN által előretelepített alkalmazások nem rosszak, bár nem egészen világos, hol adnak plusz értéket az alap Google appokhoz képest. A galéria jól használható és a fotókészítéshez kitalált felület se rossz, de ugyanígy megvoltam a keresőcég alap megoldásaival is. A különféle bonyolultabb beállítások csak ritkán “lógnak át” az alap kezelőfelületekre (pl. a kódekek kiválasztása a videofelvételnél), így azoknak se kell félnie a telefontól, aki nem akar ilyesmikkel találkozni.

Háttérbe húzódó, szerény, megbízható társ

Alapvetően a One Plus One-ban az a jó, hogy nincs igazi hibája. A tervezők szépen végigmentek egy listán, és kipiálgatták, hogy mit vár el az ember 2014-ben egy jó okostelefontól. Nem egyénieskedtek sokat: nincsenek hülyén elhelyezett csatlakozók vagy gombok, nincs meglepő képarány vagy lehengerlő formaterv. A telefon háttérbe húzódik, és hagyja érvényesülni a felhasználót és tartalmakat – és mindezt végre egész nap, köszönhetően a nagy akkumulátornak. A One Plus One nagyméretű és kristálytiszta ablakot nyit a mobil alkalmazások és online szolgáltatások egyre izgalmasabb kínálatára, anélkül, hogy bármit ránk erőltetne – nincsenek fölösleges gyártói szoftverek előretelepítve, nincsenek semmilyen másik eszközünkkel nem kompatibilis csatlakozók. A CANYOGENMOD által biztosított beállítási lehetőségek – bár kezelhetőségükön még sokat lehetne csiszolni – szépen a motorháztető alatt maradnak, így nem akadályozzák a mindennapi használatot, akiknek pedig ez fontos, azoknak lehetőséget kínálnak rá, hogy az utolsó szögig saját igényeihez szabja az Androidot.

Venni – feltéve, ha tudsz…

Azt hiszem a fentiekből világos a válaszom a bejegyzés elején feltett kérdésre: érdemes-e megvenni a One Plus One-t? Igen, nagyon is! Európai garanciával 300 euróért lehet a miénk a készülék, ennyi pénzért pedig könnyedén felveszi a versenyt a kétszer ennyibe kerülő vetélytársakkal megbízhatóságban, anyagminőségben és felhasználói élményben egyaránt. Ami hibája van, azt az Andoridnak köszönheti: a rendszer még nincs igazán ekkora képernyőjű okostelefonokhoz igazítva. Amiről nem tudok nyilatkozni, az a tartósság, illetve a garanciális háttér – remélhetőleg az utóbbiról később sem fogok tudni 🙂

A kínai start-up probléma nélkül ugrotta meg az utóbbi években kissé ellustult nagy telefongyártók által felállított szintet, ráadásul tette mindezt egy kifejezetten ügyes, a célcsoport igényeire kihegyezett minimál marketinggel. A “customer journey” egyetlen részénél sem éreztem – az előrendelők ezrei miatt összeomló szervereket leszámítva – hogy nem egy profi, a szolgáltatás minden részletét gondosan megtervező csapattal lenne dolgom. Természetesen olyan kínai cégek, mint a Lenovo évek óta bizonyítják, hogy felnőttek a nyugati vetélytársakhoz, de azt hiszem kínai start-upokkal még kevesen akadhattunk össze. Az első találkozás nekem nagyon pozitív élmény volt: látszott, hogy a One Plus csapata megértette, hogy a termék nem lehet csupán jó alapanyagok összedobált halmaza, hanem egy koherens élményt kell nyújtania a vele való kapcsolatom minden pontján.

Black Friday alkalmából ismét bárki rendelhetett One Plus One-t, de sajnos mire a cikkel elkészültem el is fogytak. Biztos, hogy a gyártónak hamarosan megint lesz hasonló akciója – figyelni fogunk rá, és heti tech merítésben biztosan hírt adunk róla. (Még nem vagy feliratkozva a heti tech merítésre? Gyorsan pótold be az oldalsó menüben…) A telefon egyébként pár nagyobb magyar webshopban is kapható, igaz a 16 gigás verzió majdnem kétszer annyiba kerül mint a gyártótól rendelve – még így is kedvezőbb az ára, mint a hasonló képességű vetélytársaknak, de már közel sem annyira egyértelmű választás.

Oszd meg bátran: Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on LinkedInEmail this to someone

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.