Jó üzlet az Android a Google-nek?

Előző írásomban bemutattam, hogyan fészkelik be magukat a Google szolgáltatásai az Android egyre több részébe: a folyamat valószínűleg jó a felhasználóknak, a gyártók viszont aggódva figyelhetik a jelenséget. Az Android 4.4-gyel a Google nagyot lépett ebbe az irányba. Most egy kicsit más irányból közelítjük meg a témát! Nem kételkedek benne, hogy a javuló felhasználói élmény kiemelten fontos a Google számára (pl. a múlt héten vette meg a Bitspin-t, egy svájci céget, amely nem csinál mást, mint a Timely elnevezésű nagyon felhasználóbarát ébresztőóra appot fejleszti). Azonban a Google szorítása azért is erősödik a rendszer körül, hogy lassan pénzt is lásson az Android fejlesztésébe ölt sokmillió dollárból.

Eljutottunk tehát a monetizálás kérdéséhez. Először jöjjenek a tények: a Google a hirdetési bizniszben utazik, a vállalat profitja több mint 90%-ban hirdetésekből származik. Az Android alapból nem termel pénzt a Google-nek, hiszen nincsenek benne hirdetések. Az Androidért licenszdíjat sem kér a Google a gyártóktól, így bevétele így sem keletkezik. Az Androidon jelen pillanatban a Samsung keres igazán: becslések szerint a platformhoz kapcsolódó direkt bevételek 95%-át a koreai gyártó szerzi meg. Ez azonban félrevezető adat, hiszen a Google nem az eszközök értékesítésében utazik: ők az emberek figyelméért kapnak pénzt a hirdetési piacon. Ha az Androidot nem karitatív tevékenységként fejleszti a Google, akkor hogyan passzol a platform a keresőóriás üzleti modelljébe? Erre több válasz létezik, a valósághoz valószínűleg ezek keveréke áll legközelebb.

Az Android egy drága életbiztosítás a Google-nek?

Sokak szerint a Google-nek nincsenek komoly tervei az Android direkt monetizálása kapcsán, megelégszik azzal, hogy egy nagyon hatékony életbiztosítást kötött: keresőtermékeit a belátható jövőben biztosan nem lehet kizárni a mobilpiacról, hiszen az eszközök 80%-a az ő befolyása alatt álló operációs rendszert futtatja. A menedzsment nyugodtan alszik, nem fognak egyszer arra ébredni, hogy az Apple valami trükkel kitiltotta őket a platformjáról és ezzel kiestek a mobilpiacról: hála az Androidnak, mára nem az iOS a domináns mobil operációs rendszer. Hasonlóan a piacszerzéshez kapcsolódik, hogy a Google fontos célja az internet penetráció növelése világszinten. Számára minden új ember, aki elkezdi használni szolgáltatásait – amelyek mind online érhetőek csak el, de ott szinte kikerülhetetlenek – egy újabb értékesíthető hirdetés befogadót jelent. Ezen a módon még az 50 dolláros indonéz Androidos telefonok is pénzt hoznak neki, pedig azokon egy szál Google App se fut, de biztosítják, hogy újabb és újabb fogyasztók kapcsolódjanak be az internet körforgásába, folyamatosan bővítve a cég potenciális piacát. A harmadik világban sok fogyasztó számára nem a PC az elsődleges eszköz, ahol a világhálóval találkozik, hanem az okostelefon – hogy ez lehetővé vált, abban jelentős szerepe volt a kínai gyártók számára életképes telefonok építését lehetővé tevő ingyenes Androidnak.

Az Android egy út a tökéletesen célzott hirdetésekhez?

Maga az Android a Google Appok nélkül csak a fenti, nehezen megfogható célokon keresztül szolgálja a cég anyagi érdekeit.  Az elmúlt év változásai – amelyek az Android 4.4-ben csúcsosodtak ki – azonban arra utalnak, hogy ennél ambiciózusabb tervei vannak a Google-nek. Ha az Android szép lassan „Google telefonná” változik, egyből más a helyzet. Ezt szolgálja az, hogy lassan a rendszer minden főbb elemét Google appokra cserélik az eredeti AOSP (Android Open Source Project) megoldások helyett. A Google szolgáltatásai egyre mélyebb integrálásával bevonja a felhasználókat saját ökoszisztémájába, ahol már kereshet rajtuk. Az elmúlt években a Google számára az egyik legfontosabbá az vált, hogy minél részletesebb profilt építsen felhasználóiról, így azokat minél célzottabb – így értékesebb – módon érhessék el hirdetőik. Ahhoz, hogy az ember igazán kihasználhasson egy Androidos telefont folyamatosan be kell, hogy legyen jelentkezve Google fiókjába. A cég ilyen módon elképesztő mennyiségű és pontosságú adatot gyűjthet össze a felhasználóról az élete minden területéről, folytatva azt az utat, amelyet a Google Plus-szal PC-n megkezdett. Az így befolyó adatáradat nem csak profilok építését szolgálja, hanem a keresőalgoritmusok pontosítását és a szolgáltatások fejlesztését is nagyban segíti.  Emellett a Google keresőfunkcióit is egyre mélyebben integrálja a platformba: minden keresés egy lehetőség a Google számára, hogy Adwords rendszerén keresztül pénzt keressen. Azzal, hogy elárulom a Google Asszisztensnek, hol dolgozom, hol lakom, általában mivel utazom és milyen útvonalon, nem csak a saját életemet könnyítem meg: rengeteg adatot adok meg a Google számára, amivel kalkulálhat a jövőben.

Azért most is csurran-cseppen az Androidból a Google-nek

Természetesen az Android jelenleg is termel pénzt a Google számára a Play Store-ban értékesített App-okon, valamint a mobil hirdetéseken keresztül. A Citigroup elemzője, Mark May szerint a Google idén körülbelül 1.3 milliárd dollárt fog keresni az app értékesítésekből (ennyi marad, miután kifizette a 2.9 milliárdot, ami az appok fejlesztőinek jár). Mivel a Google nem közöl pontos adatokat erre vonatkozólag, ezek természetesen csak elemzői várakozások. Az Appok értékesítése korántsem akkora biznisz a Google számára, mint az Apple-nek, aki több mint kétszer annyit keresett 2013-ban saját alkalmazáspiacán. Azonban ne felejtsük, a Google hirdetésekből él: a mobilhirdetési piac 2011-óta évről évre megkétszereződött, jelenleg kb. a teljes online hirdetési piac 15%-át teszi ki. A mobil hirdetési bevételeknek összesen 53%-a folyik be a Google zsebébe. Hozzá képest mindenki kis hal ezen a területen: a második helyezett a Facebook, összesen 18%-kal. Itt jön a csavar: ez a piaci fölény nem az Androidnak köszönhető, hiszen a Google-nek több bevétele származik az iOS-en megjelenő hirdetésekből. Ennek oka az, hogy az Android telefonoknak mindössze 20%-a „high-end” készülék: csak az Androidos felhasználók egyötöde számít igazán kívánatos célcsoportnak a hirdetők számára, kellő vásárlói potenciállal. Eközben az iOS-t futtató készülékek tulajdonosai pontosan azok, akiket a hirdetők el szeretnének érni. Az Android idén jutott el oda, hogy bizonyos csúcskészülékei hasonló presztízzsel bírnak, mint egy iPhone – pl. a Samsung legdrágább termékei – így ez az állapot lassan, de biztosan változik majd.

Mit akar a Google?

Úgy gondolom, hogy a Google mikor az Androidot elindította világhódító útjára, nem rendelkezett világos tervvel annak monetizálásáról. Egyszerűen ott akart lenni a mobil eszközökön, amelyet a következő évtized legerősebb trendjének gondolt – és milyen helyesen tette. Mikor ezt a tervét siker koronázta, nekikezdett, hogy megerősítse szolgáltatásainak jelenlétét a platformon, ha kell, akkor az Androidos gyártókon átnyúlva és a nyitottság filozófiáját sutba dobva. Könnyű nyitottságról beszélni, mikor az egyszámjegyű piaci részesedésedet akarod feltornázni és szövetségeseket toborozni, és nehéz, mikor domináns szereplőként szeretnéd kontrollálni az eseményeket. A Google realizálta, hogy egy Androidos telefon magában nem jelent számára különösebb értéket, míg egy olyan, amelyet gondosan átszőnek szolgáltatásai, annál inkább. Mi lehet a következő lépcső? Nem lepődnék meg, ha a Google Experience Launcher hamarosan elérhető lenne a Play Store-ból mindenki számára, hogy pár gombnyomással becsatlakozhassunk a nagy Google élménybe, és egy életre elfelejtsük, ki is gyártotta Androidos telefonunkat. Ehhez azonban biztos, hogy az Androidos mobileszközök piacán 63%-os részesedéssel rendelkező Samsungnak is lesz egy két szava…

 

Oszd meg bátran: Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on LinkedInEmail this to someone

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.